A Tradicionális Kínai Medicina röviden TCM Kínából eredő, hagyományos orvosi eljárások gyűjtőfogalma, melyet a nyugati világ nagy részében és Európában is kiegészítő, azaz komplementer orvosi rendszernek tartanak nyilván, míg Ázsiában az elsődleges orvosi ellátás része.
Kínában a nyugati és a hagyományos kínai orvosok egyenrangúak.
A TCM egyetemeken a nyugati orvostudomány tárgyai is az oktatás részét képezik.
Az itt végzett orvosokat hagyományos kínai orvosnak nevezzük.

Aki Kínában nyugati orvosi egyetemen végez, az nem hagyományos kínai orvos.

A "hagyományos kínai” jelző azért alakult ki, hogy a nyugati és kínai orvoslási ág művelőit és gyógyítási módszereit könnyen meg lehessen különböztetni. Hagyományosnak azért nevezzük, mert több ezer éves írott és tapasztalati múltra tekint vissza. A gazdag múltban gyökerező tudás folyamatosan fejlődik.
Kínai, azért mert Kínából származik ez a fajta, a világon egyedülálló orvosi szemléletmód és gyógyítási módszer.

Kínai klinikai és hazai gyakorlatom során tapasztaltam, hogy a nyugati orvoslás és a hagyományos kínai orvoslás együttes alkalmazása igen jó hatásfokú gyógyítási eredményekben nyilvánul meg.
Magyarországon kórházban még nem, de több nyugat-európai kórházban már elérhető a TCM.
A két orvostudományág (nyugat-és kínai) kutatási eredményei sokszor több ponton is fedik egymást, kiapadhatatlan forrást és segítséget nyújtva ezzel mindkét orvostudomány további fejlődéséhez.

A hagyományos kínai orvos igen kifinomult diagnosztikai és kezelési módszerekkel rendelkezik.
A szakképzett és tapasztalt orvos számára a betegség külső jelei például a bőrön lévő elváltozások, a szem színe, a beteg viselkedése már önmagában is fontos információkat hordoznak, amit az orvos kikérdezéssel és vizsgálatokkal pontosít (beleértve a nyugati orvostudomány vizsgálati eredményeit is).

A kezeléseket megelőzi a hagyományos kínai orvosi vizsgálat, mely a TCM protokollrendszere szerint zajlik.


 Ennek során a következők történnek:
1.    Megtekintés: a páciens külsejének megtekintése, elemzése (bőr, szem, ajkak, haj, mozgás, mentális állapot, általános testi megjelenés), nyelv vizsgálata: a nyelven lévő esetleges elváltozás a TCM protokoll szerint elemzése.
2.    Meghallgatás és megszaglás: a páciens által kibocsájtott hangok (köhögés, légvétel, beszéd, csuklás, stb.) és szagok (bőr kipárolgás, szájszag, stb.) elemzése.
3.    Panaszok kikérdezése (hideg/meleg érzése, fájdalom, izzadás, étel-és italfogyasztási szokások, székelés/vizelés, alvás, belgyógyászati kérdések, nőgyógyászati kérdések, gyermekgyógyászati kérdések), anamnézis felvétel valamint a rendelkezésre álló vagy bekért nyugati orvosi dokumentációk áttekintése (zárójelentések, képalkotó diagnosztikai-, vér és vizeletleletek, szakorvosi jelentések).
4.    Pulzus vizsgálat és tapintás: ennek során mindkét csuklón lévő pulzus elemzése. A tapintás során a testen/ben lévő duzzanatok,  csomók, sebek, elváltozások tapintása és elemzése is megtörténik.

I.    Az 1-4. pontban felsorolt vizsgálati módszerekkel összegyűjtött adatok elemzése, szindrómadifferenciálás.

II.    A diagnózis felállítása 

III.    Kezelési terv készítése. Minden esetben a pácienssel történt előzetes megbeszélés és írásbeli beleegyezés után indul csak el a kezelés:
A kezelési terv a diagnózis függvényében a következő kezelési formákat tartalmazhatja különböző kombinációkban:
1.    Akupunktúra
2.    Köpölyterápia
3.    Moxaterápia
4.    Tuina (hagyományos kínai orvosi masszázs és kimozgatás)
5.    Étel-és életmód-tanácsadás, gyógyteák
6.    Fizikoterápia
7.    Guasha